2009.09.07. 18:26, SzandY*
Nem csak a hazaigazoló magyar játékosokról, de az erősen külföldre vágyó, vagy csábított, de végül itthon maradó NB I-es futballistákról is emlékezetes maradhat a nyári átigazolási szezon. A pepsifoci.hu tízes listát állított az országváltásról végül különböző okokból lemaradó játékosokról, akik között szép számmal találhatunk válogatottakat és olyanokat, akik végül aligha bánták meg, hogy maradtak. Összeállításunkban igyekeztünk arra is kitérni, ki miért maradt le a külföldi szerződésről.
Rudolf Gergely (DVSC-TEVA)
Egyáltalán nem meglepő, hogy az egyik legfelkapottabb itthon játszó magyar labdarúgó esetében sokan biztosra vették, az őszt már nem Magyarországon kezdi meg. A pepsifoci.hu úgy tudja, Rudolfot az Ipswich nézte ki magának, ám még jóval azelőtt, hogy Roy Keane lett a csapat menedzsere. A korábbi szakvezetőt azonban kirúgták, jött Keane, aki Budapestre is eljött Rudolfért, ám ő a csatár pechjére egy igen gyenge meccsre érkezett meg. Rudolf maradt, és nem is kellett bánkódnia, hiszen pályafutása jelentős állomáshoz érkezett azzal, hogy ősszel a Bajnokok Ligájában szerepelhet.
Leandro (DVSC-TEVA)
A magyar-brazil balbekk a téli, angliai (Bristol City) és francia lehetőséget követően „keleti” ajánlatot is kapott a nyáron, hisz a Wisla Krakkó is vitte volna a ballábas focistát. Külön érdekesség, hogy korábban úgy tűnt, hogy a játékos akár ingyen is távozhatott volna lejáró szerződése miatt a nyáron, de a Loki még idő előtt hosszabbított vele. Igaz, úgy tudjuk, a szerződése alapján még nyáron is egészen jó feltételek mellett továbbállhatott volna, ám Leo végül maradt. Nem csoda: közbejött ugye a BL-csoportkör, amit legfeljebb egy nagyon csábító, minden szempontból extra ajánlat miatt hagy ki az ember.
Horváth Gábor (Videoton)
Mióta berobbant remek teljesítményével az NB I-ben, minden átigazolási szezonban szóba kerül távozása. A már a válogatott bő keretébe is meghívást kapó fiatal bekkel kapcsolatban többször is felmerült a külföldre igazolás lehetősége, korábban a Gera Zoltánt is foglalkoztató Fulhammel, majd az osztrák Sturm Graz-cal és török csapatokkal is hírbe hozták, de Horváth végül maradt Fehérváron, sőt két évvel meghosszabbította szerződését a Vidivel.
Bori Gábor (MTK)
A legkülönösebb eset talán a szélsőé. A tavalyi szezont Újpesten eltöltő szélső egyszer már el is igazolt a nyár folyamán, most azonban ott tart, hogy idehaza is ellenségeket szerzett magának. Bori majdnem Törökországba igazolt a brazil Jucemarral együtt, a két futballista ügyében az élvonalbeli újonc Diyarbakispor megállapodott az Újpest FC-vel, illetve az MTK-val (ahonnan Bori kölcsönbe érkezett a lilákhoz), ám a pepsifoci.hu információi szerint két játékost odakint nem azokkal a fizetési feltételekkel és pénzkifizetési "ütemezéssel" várta a török klub, mint amit előzetesen beígértek. Az idén nagyon külföldre vágyó Borinak aztán vissza kellett térnie az MTK-hoz, és igazi kálváriája csak ezután kezdődött el: majdnem a Fradiba igazolt, de a klubcsere nem jött létre, egy napokban nyilvánosságra került videó révén pedig magára haragított számos drukkert is.
Laczkó Zsolt (Vasas)
Az Angyalföldön remekül teljesítő, ballábas focista egyenletes teljesítményével gyakorlatilag a fél NB I érdeklődését kivívta. Gyakorlatilag nincs olyan élcsapat, amely nem környékezte meg a szélsőt, aki azonban külföldi szerződéssel is kacérkodott. A pepsifoci.hu információi szerint képbe került a Partizan Beogradnál, de egy holland és egy angol lehetőségre is volt esély, a külföldi szerződés azonban végül nem jött össze. A korábbi ferencvárosi játékos így sem járt rosszul, mert új csapatával, a Lokival a BL-ben szerepelhet.
Bajzát Péter (Győri ETO)
Egyike volt azoknak, akik a legesélyesebbek voltak egy külföldi szerződésre. Már csak azért is, mert úgy tűnt, Starkkal és Böőrrel egyetemben Győrben neki sincs maradása, ráadásul élő szerződéséből kellett volna kivásárolnia az ő hívó klubnak. Ez hazai klubnak mintegy 100 ezer eurójába, egy külföldinek viszont ennek a duplájába került volna. Bajzát végül meglepetésre Győrben maradt, amiben a pepsifoci.hu információi szerint döntő szerepe van annak, hogy a támadó egész nyáron sérüléssel bajlódott, gyakorlatilag csak most, azaz az átigazolási időszak lejárta után kezdi el a teljes értékű munkát.
Korcsmár Zsolt (Újpest)
A lilák utánpótlás-válogatott bekkje szintén a Bundesligában tette próbára magát, a védő az újonc Freiburgnál töltött el pár napot, ahol több védő dőlt ki pillanatok alatt, ezért került képbe a magyar fiú. A fiatal játékos végül szerződés nélkül tért haza, igaz, a németek jelezték, rajta tartják a szemüket az U20-as válogatott alapemberén.
Varga József (DVSC-TEVA)
Ő a legfrissebb „hús” a listánkon, hiszen a Loki idei felfedezettjét, a tavalyi szezon legjobb fiatal játékosát alig egy napja boronálták össze a romániai Temesvárral. A debreceni vezetők azonban az állítólag 1 millió eurós vételár ellenére is ragaszkodtak Varga maradásához, a Loki irányítói a pepsifoci.hu megkeresésére leszögezték, Varga nem eladó! Így a tar középpályás marad a Lokiban.
Megyeri Balázs (Ferencváros)
A pepsifoci.hu toplistájának egyetlen kapusa Megyeri Balázs, a német Hertha BSC által csábított ferencvárosi hálóőr, aki az idény elején még csereként készülhetett meccsről meccsre, aztán a Haladás ellen bemutatkozhatott az NB I-ben. Időközben azonban német próbajátékra utazott, Megyeri négy napot töltött kinn Dárdai Pál klubjánál. Arról nincs információ, a kapus végül kellett-e volna a Herthának, ám a ferencvárosi vezetők elébe mentek a dolgoknak, Berki Krisztián vezérigazgató határozottan kijelentette, a kapus nem eladó, a már Angliát is megjárt Megyeri így marad az FTC-ben.
Urbán Gábor (Paks)
Az, hogy az MTK-tól Paksra került kölcsönbe, még nem „jogosítaná fel” arra, hogy a válogatottunkban szerepeljen, de mivel költözése közben nem sokkal egy balul elsült (és igazán el sem kezdődött) görög „kiruccanás” is szerepelt nyár végi programjában, így a támadó is az NB I-ben maradt labdarúgók listáját bővíti. Urbán az elmúlt napokban próbajátékon vett volna részt a helléneknél, végül azonban fel sem szállt a repülőre, lévén az őt csábító klub “elfelejtette” megküldeni a gépre szóló jegyét.